Összehasonlító elemzés a Batman- és Pókember franchise-ok között

Sam Raimi Pókember-franchise-a a képregény rajongóinak többsége szerint nem tekinthető annak egyenes átvetítésének. Mint ahogy Tim Burton Batmanét sem tekintették egyenes átiratnak, elsősorban Joker filmvégi halála és a Pingvinember deviáns ábrázolása kapcsán. Minthogy jövőre érkezik meg a Pókember-franchise újraindító része, időszerű áttekinteni, mennyire volt indokolt már a 3. rész után, jövedelemkiesés nélkül lezárni az aktuális sztoriláncot.

A Batman-franchise-hoz hasonlóan Pókember is TV-sorozattal indította élőszereplős karrierjét, évtizedekkel a moziverzió előtt. A magyar fülnek kissé nevetségesen hangzó "Csodálatos" ugyanolyan alapon volt Pókember legismertebb jelzője a képregényekben, mint Batman világából a "The Dark Knight" vagy a "The Caped Crusader". Ezért lett aztán ez a címe annak a minisorozatnak, ami a 70-es évek végén indult. Színvonala és stílusa is hasonlított a 66-os Batmanhez, viszont sokkal kevésbé rögzült a köztudatban. Érdekesség, hogy bár Peter Parker köztudott New Yorkban él, a forgatások döntő hányada Los Angelesben zajlott.



A sorozat mellett egy kétórás TV-film is készült Spider-Man címmel, de ez még a sorozat előzményeként készült, nem pedig utána, mint Batmannél. Tűrhető bevételei ellenére még maga Stan Lee is elmarasztalta mind ezt, mind a sorozatot, mondván, hogy csak a legismertebb vonásaiban hű a képregényhez (pl. Jamesson, Pókember ruhája, egy sugárfertőzött pók harapta meg, etc.). A Batman-sorozat esetében a nyilvánvaló túlzások mellett eleve nem lehetettek magas elvárások. A két széria egyazon színvonalon foglal helyet, mindössze a Batman több színes kosztümmel operált, és egy fokkal még bugyutább volt a "The Amazing Spiderman"-nél. Mindkettőt kizárólag a retro-műsorok gyűjtőinek ajánlanám megtekinteni.

Az első vállalható adaptáció létrehozása óriási szakadék meglépését jelentette mindkét képregényhérosz esetében. Csak míg Batman esetében egyetlen film vívta ki a figura létjogosultságát a mozivásznon, a Marvel ikonjánál ez 3 filmhez köthető. Első a Penge, ami bizonyította, hogy a kiadó hősei kellő figyelemráfordítással életképes franchise-hoz vezethetnek. Második az X-men - Kívülállók volt, amely egyszerre több szuperhős és szupergonosz történetét tálalta felnőtt stílusban. Ott már nem voltak olyan régről ismert, sokszor látott jelenségek, mint a vámpírok, a gonosz szekták meg sötét sikátorok.

Burton és a Warner producerei igen sok véleménykülönbség mellett hozta össze a '89-es Batmant. A nagyon sötét, reménytelen városi életet árasztó film értelemszerűen nem lehetett a leendő Pókember-mozi mintája. Legalábbis hangulatában bizonyosan nem. Pókember inkább hasonlított Supermanre, abból a szempontból, hogy ő is átlagpolgárként él, egy felkapott lapnál dolgozik, és nem emberi képességekkel szokott ténykedni, nyíltan hirdetve eszméit a nyilvánosság előtt. Az amerikai zászló egyébként mindkét figura mozijaiban többször előfordult, hazafias reklám miatt.

Mint korábban írtam, Sam Raimi már az első darabnál sokban eltért a képregényektől - kezdve Zöld Manó és Parker képességének jellegétől. Azt viszont lekicsinylő felfogásnak tartom, hogy mindenképpen naiv, családbarát filmet akart készíteni a tiniélet szokásos dolgairól.
Az első részben még a fordulatokkal teli cselekmény kompenzálni tudta a gyermeteg, halvány szereplőket, akiknek a dialógusai borzasztó laposak és közhelyekkel teliek voltak. A Batman, sőt a Superman filmekben is hétköznapi észjárású emberek láttunk dolgozni, és problémákkal szembesülni. De ott a történet szorosabb volt, a karakterek fifikásabbak, a hős és a főgonosz tettei egy egész város életére nyomták rá végleg a bélyegüket. A 2002-es Spiderman egy egyszeri randalírozás volt, ahol két kosztümös őrült hosszútávú tervek híján serénykedett saját imidzse kialakításán.

Nem kevés párhuzam fedezhető fel a Batman visszatér és a Pókember gonosz famíliája között. A Shrek család egy jómodorú, büszke, de sötét lelkű apából áll. Tagja a felső tízezernek, sötét üzelmek révén gyarapítja nyereségét az emberek tudta nélkül. Cégelnök, üzlettársát és riválisait eltűntette, és toxikus anyagok titkolása is szerepel a rovásán. Csak egy felnőtt korú fia van, aki felnéz az apjára, részben mert támogatja őt. Anyját mindössze egyszer hozza szóba a film alatt a családfő. A női főszereplő a végén már mindkét filmben megveti az apát. És egy szuperhős harca a film főgonoszával egyben a család megfeleződéséhez vezet.
Mindez így az Osbornokról is elmondható.

Burton és Raimi szuperhősfilmjeiben is általában Danny Elfman volt a zeneszámok szerzője. Raimi esetében ez nemcsak Spidermant, hanem Darkmant is jelenti. A Pókember témazenéje hangzásában emlékeztet a Superman intro-jához, bár kevésbé heroikus. Ugyanakkor a batman-es számok némely taktusaiban is érezhető egyfajta thrilleres, lélekmélyi hangzás... nem nagyon lehet ezt pontosan körülírni. Lényeg, hogy mindkét DC-hős filmzenéjére hasonlít egy kicsit a főcímdal.

 

Nem nagyon hasonlít az, ahogy a két rendezőprofi továbbgondolta a szérianyitó filmet. Mindketten majdnem teljesen szabad kezet kaptak. Továbbá: egyik sem hozott lényeges újítást. Új főgonosz érkezik a városba, akinek külleméről a lakosság egy állat képére asszociál - akárcsak a hős kinézeténél. A városban tett randalírozásai közben egy abszurdnak tűnő tervet akar keresztülvinni. Otto Octavius egy fúziós reaktort, Osvald Cublepot pedig a város elsőszülöttjein akarja torz bosszúvágyát kiélni.

Alighanem a harmadik epizódot előzte meg a legnagyobb várakozás mindkét esetben. Két sikeres film beruházása után evidens tervnek tűnt trilógiává bővíteni az aktuális filmet. Ám Burton köztudottan márcsak producerként felügyelt a filmre, Keaten pedig távozott a főszerepből. Továbbra is azt vallom, hogy a Batman visszatér hibája nem a "túl sötét" hangulata volt, hanem hogy sok dolognak jóformán alig volt értelme a forgatókönyvben.
Mindkét filmben egymással csak futólagosan összepasszoló elemekből épült fel a cselekmény, rengeteg CG-vel megpakolva. A Pókember 3. és a Mindörökké Batman is leginkább egy nagy roncsderbire emlékeztet, amely nem azt mutatja, ami eredetileg lenni akart.

Két szupergonosz közül a harsányabb rábeszéli a másikat: tegyék el együtt láb alól a város mostanság ünnepelt szuperhősét. Kettejük - nem túl kooperatív - szövetsége áll szemben egy szuperhőssel és a segédjével a film végén. Ezt mindkét esetben rengeteg esemény vezette elő: Harry bosszúszomjas szuperbűnözőből amnéziás civil, végül megint szuperbűnöző lett. Robin először profi artista volt, aztán bosszúszomjas civil, majd megint szuperhős. A két "végső csata" közt nem sok hasonlóság van, viszont mindkettő nagyjából olyan séma szerint zajlik le, mint egy-egy olcsó videójáték.
Mindkét esetben a címszereplő életében megjelenik egy csinos szőke nő, akivel langyos flörtviszonyban áll a teljes műsoridő alatt. És mindkét filmben van egy inas, aki a ház gazdag ifjú urát próbálja segíteni jelenlétével, és esetenként intelmekkel. Hogy ez mennyire működött aztán, azt ítélje meg a néző.

A kritikusok többsége a három rész legrosszabbjának mondták ki mindkét darabot. És nem csodálom: olyan elemek voltak egymás mellé halmozva, amik egymástól vették el az időt. Csak amíg a Mindörökké Batman legalább törekedett a két pozitív hős motívációit kikerekíteni, addig a Pókember 3. körhintára ítélte szereplőit, és igazából sose tett lehetővé jellemfejlődést náluk.
A soha el nem készült Pókember 4.-ről pedig lehet gondolkodni, milyen lehetett volna, de a Superman és Batman franchise-hoz hasonlóan valószínűleg az lett volna a legszétesőbb és legnevetségesebb momentumokat tömörítő rész. Sam Raimi, akárcsak Joel Schumacher, messze nem szuperhősök megrendezésével alkották a legmaradandóbbat.

A Batman Begins reboot-ja volt a zsáner történetének eddigi legminőségibb újrakezdése. A "The Amazing Spider-Man" ugyanúgy a gyökerekhez való visszatérést, valamint a képregény szorosabb, de realisztikusan újraképzelt követését tűzte ki célul. A trailer-e alapján pedig van okunk feltételezni, hogy az eddigi legjobb Pókember-adaptációt láthatjuk 2012-ben a mozikban.