2019. január 11., péntek

Top-5 legrosszabb film 2018-ból


Képtalálat a következőre: „blogspot.com "year 2018"”
Tíztagú listát gyártani az év legjobb(nak tartott) filmjeiből idén is nehezebben ment, mint az ellentétpárjának az elkészítése. Nem mintha a rossz filmeket nem lehetne könnyebb félvállról venni, de a választék még a "nem elég jónak" vagy "gyengébbnek" tartott filmeket nem nézve is éppen elég terjedelmes. 

Különösen a horrorfilmek műfajából jöttek 2018-ban elhibázott vagy egyszerűen csak dilettáns darabok - pl. Az apáca vagy új Halloween Jamie Lee Curtis-szel. Vígjátékokból pedig hát: minden évre jut legalább 2-3 olyan, aminek az értelmi hányadosától a felnőtt ember elsírja magát.  

Az alábbi öt díszpinty tényleg az a csapat, amik elé a legnagyobb ellenállást kifejtve ültethetnének csak le, hogy újra végignézzem őket.
A legelső - gondolom - senkit nem fog meglepni:


5.

A szabadság ötven árnyalata

A Twilight rajongói nyúlványából kinőtt trilógia vége, ami kb. annyira izgalmas vagy erotikus, mint egy pöfögő szemétszállító kocsi. Nemcsak a történet nem létező, amivel az egész szoftpornó mivoltát próbálnák takargatni, de még maga a szoftpornó sem igazi benne; az egész a prűd testvillantgatásokról szól, önbecsülés és képzelőerő híján élő nők részére. Megkülönböztetni alig tudnám A sötét ötven árnyalatától.

Anastasia Steel immár Mrs. Grey-jé avanzsál, nászutazgat a szadomazo aranyifjú Christian-nel, de nem akarja az E-mail-címében szereplő nevét is megváltoztatni. Olykor pedig felbukkan vagy egy féldilis ex-szexpartnernő Chris előéletéből, vagy egy morci sértődött pasas. Ja! És Ana még mindig szereti, ha a párja megkötözi és elnáspángolja. 

Teljesítmény, hogy szappanopera-sorozatok több érzelmi ingert és gondolatot tudnak kicsikarni, mint az 50 Árnyalat-széria. Egy olyan beteges, mérgező párkapcsolat kórképével adja el magát, amit pszichiátriai vészhelyzetként kellene példaként fölhozni szakkönyvekben. És vannak női olvasók/ nézők, akiknek ez az ópiuma - remélem, egyikükkel se kerülök közeli ismeretségbe! 

Minden idők egyik legostobább filmhármasa, ami aljasul és ügyetlenül akar cselekményt lepárolni a nagy, terjengő semmiből. 


4.
Képtalálat a következőre: „blogspot.com "blockers" 2018 poster”
Szűzőrség

Teljesen elfeledkeztem a Szűzőrségről, a tavasz ügyeletes tinivígjátékáról; az agyam nyilván blokkolni próbálta az itteni idióta szereplők szövegeit és csoportos marhulásait. Egyetlen mozzanataként egy autó felborulása dereng, hogy mosolyt csalt az arcomra, minden mástól csak kényelmetlenül éreztem magam.

Három középsulis lány paktumot köt, hogy az érettségi bálon elveszítik a szüzességüket. Szüleik azonban rájönnek a titkukra, és összefognak, hogy meggátolják a dolgot. A suttyomban indított "mentőakció" azonban sorozatosan elakad...


Kényszeríteném a forgatókönyvírókat, hogy hangosan olvassák fel a cselekményvázat és a párbeszédeket felnőtt emberek előtt egy aulában, és figyeljék, hányan NEM röhögik ki vagy szidják le őket a "munkájukért". Ripacsos, irritálóan buta, fájóan nem vicces: a tizenéves korosztály "érettségi" szintjét sem üti meg, nemhogy a szüleikét.
 





 


3.
Képtalálat a következőre: „blogspot.com "mamma mia here we go again" poster”
Mamma Mia! - Sose hagyjuk abba!


Biz' Isten összetörök valamit, ha ennek az ABBA-gyűjtőplatformnak is 3. részt gyártanak! Meryl Streep-el vagy nélküle, de olyan mértékig felszínes, buta, unintelligens, mesterkélt ez a két musical-produkció, hogy azt leírni is nehéz! Pontosan, mint az első Mamma Mia, a Sose hagyjuk abba! is csak egy szépen kinéző ürügy, hogy a szereplők 5-10 percenként valami dalslágert adjanak elő!

A papírmasé történetben újra Sophie Sheridan és az immár kimúlt anyja, Donna áriáznak fiatalkori élményeikről a napfényes tengerparton, jobbára férfiak kapcsán!
Kapcsolódó kép
Én SZERETEK zenét hallgatni! És tisztelem, hogy minden embernek más-más a zenei ízlése! De ez a film KIKÉSZÍTETT a belepakolt, véget nem érő zeneszámaival (helyben vagyunk!) és a megjátszott, sekélyes életvidámkodásával. Semmi nem történik vagy hangzik el, ami ezt az életszemléletet megalapozná, a puszta tájképeken túl, amiket szintén buzgón mutogatnak benne.

A női és férfi karakterek továbbra is üres Barbie- és Ken-babák, akik két szám között valami színészetszerű bohóckodást adnak elő, ötéveseknek írt párbeszédekkel. Úgy éreztem, mintha egy életre meg akarnák velem utáltatni a romantikus témájú filmeket: mintha azokban csak az ilyen Mamma Mia!-k meg 50 Árnyalatok fejezhetnék ki, mik a mai fiatal nők álmai, elképzelései a párkapcsolatról, meg úgy en bloc az életről. 


2.
4
Szürke idegen

Magamnak kerestem a bajt, amikor rábukkantam a Szürke idegenre, és meg is találtam. Ez az eldugott sarokban parlagon heverő kis szemétdarab 1 vagy 2 tűrhető vizuális effekten kívül semmi értéket nem tartalmaz. Az emberek benne mintha mind agymosott zombik lennének - akár van épp a testükben földönkívüli kontrollféreg, akár nincs.

Szürke földönkívüliek már legalább a 40-es évek óta kapcsolatba lépnek időnként az emberrel. Egyikük egy csajba harci parazitát ültet, hogy kéziágyújával olyan kis dögöket keressen, amik emberekbe szoktak bújni. És aztán ténferegnek egyet.

Két sci-fi-horrort is a tavalyi év legjobban sikerült munkái közé taksáltam, így nem lep meg, hogy ellenpéldát is leltem. Ez a film egy értelmetlen, beleélhetetlen komposzt, egyetlen értelmes, céllal használt szál vagy logikus cselekedet sem lelhető föl benne. Simán el tudnám képzelni, hogy a rendező az Asylum-nak akarhatta eladni ezt a project-et, de még őket is zavarba hozta annak katyvaszfaktora.


 1.
Képtalálat a következőre: „2018 movie anne”
Anne

Ez a lepra horrorfilm egy stresszbomba volt nekem. Mintha a vászonról érkező letargiahullámokon ilyen kis, apró szilánkok utaztak volna, amik észrevétlenül bombázzák az ember idegsejtjeit, míg szegény el nem jut az öngyilkosság gondolatáig.
anne 2 - Anne (Movie Review)
A mentálisan sérült, özvegy Anne kvázi teljesen elszakadt a külvilágtól, egyetlen öröme a hatalmas babakollekciója, amikben elvileg elhunytak lelkei lakoznak. Fia egy napon egy ápolónővel állít be, hogy segítségre legyen. De nem biztos, hogy csak Anne fejével nem stimmel minden...

Már lassan nem tudok jelzőt találni az ilyen lassú, csendes ál-művészfilmekre. Tömény apátia és lélekszívó értelmetlenség lengi be az egészet - gondolom "hangulatteremtés" címén. Ha a falvakban túlórázó közmunkásokat egyszercsak betaszigálnák a kamera elé, hogy színészkedjenek valamit, megkapnánk az itt látott néhány ember "alakítását."

Az Anne rád telepedik, és egy képzeletbeli kripta belsejébe zár be téged: se feszültség, se bármi emberi megnyilvánulás, csak téblábolunk egy kis házon belül és kívül - plusz az az émelyítő babafétis. Mindez pedig nekem épp elég arra, hogy 2018 legaljább csinálmányaként száműzzem az Anne-t a feledésbe.

Képtalálat a következőre: „blogspot.com "end of 2018"”
Ennyi lett volna a véleményem a skála másik széléről: remélem, senkinek nem kellett pénzt kiadni bármely itt felsorolt film megnézésére mozikban, DVD-n vagy Blu-Ray-en. 2019-ben legalább annyi remake (Lion King, Dumbo, Aladdin, stb.) vagy folytatás (Lego-kaland 2., Star Wars Epizód IX., Bosszúállók - Végjáték) fog érkezni, mint tavaly: reméljük, alkotóik vi(he)ttek annyi gondolatot és szívet beléjük, hogy ne kössenek ki egy ehhez hasonló listán 1 év múlva. 

2019. január 6., vasárnap

Top-5 legjobb film 2018-ból!

Kapcsolódó kép

2019 már beköszöntött egy ideje, úgyhogy minden rendszeres filmbújónak - mint jómagam - bőven időszerű listát összedobnia róla, mik voltak a 2018-as év (számára) legjobb és legrosszabb hozományai ettől a máig kurvulófélben lévő iparágtól. 

Az írás közzététele idején kapásból tudok hangos tavalyi sikerprodukciókat, amik tavaly sajna kimaradtak a toborzásból.

De nem kell aggódni: kántálom ilyenkor, hogy ha pótoltam egy filmet, és őszintén tudom kimagasló munkának találtam, azt jó eséllyel még egy ilyen szűk, alig 5 fős toplistába is odabiggyeszthetem. 

Szerkesztőségek, vagy akár más solo-bloggerek ezt biztos szakszerűbben oldják meg, de így talán legalább kevésbé lesz rugalmatlan ennek a bloggernek a véleménye.

Rövid összefoglaló indul:



5.
Képtalálat a következőre: „blogspot.com 2018 annihilation poster”
Megsemmisítés

Okos, provokatív és kimondottan e két tulajdonsága révén feszült sci-fi-horrort gyakran egyszer se kapunk egy moziév kínálatából. Erre 2018-ban kettővel is összeakadtam, és nagyon élveztem nézni őket, de még inkább elgondolkodni róluk. (bizonyítékként a másikat még följebbre raktam a listán.) 

A biológus Lenát beszervezik egy kutatóexpedícióba, melynek célja egy furcsa burokszerű képződmény által fedett terület felderítése, ahol elváltoztak az élőlények fizikai tulajdonságai. Ám az 5 fős nőcsapat kapcsolata a külvilággal megszakad, és a zóna klímája elkezd babrálni az alapviselkedést, a gondolkodást szabályozó kémiai folyamataikkal.

Bátor kérdéseket tesz föl témájáról az Annihilation. Főleg abban, hogy az emberi tudat több-e egy DNS-programnál, van-e igazi határ a biológiánk és a "személyiségünknek" nevezett valami közt? A kettős rettegés légköre, hogy mi vár egy olyan út végén, ahol közben nem tudni, mi magunk mivé változhatunk apránként, nagyot dobott nekem az élményen. Pompásan álmodták meg ezt az édenkertnek látszó rémálmot, az egész csendes, nem próbál hamis hang- vagy látványrásegítéssel reakciót kicsikarni a nézőből - legalábbis, amíg a titok nyitjához nem érünk.

2.
Képtalálat a következőre: „blogspot.com "the tale" poster laura”
A történet


Ellenérzéssel ültem le megnézni A történet c. pszichológiai drámát Jennifer Fox-tól: egy ma divatos téma elcsépelt meglovaglásának gondoltam (annak, hogy egyre több filmsztár tárja föl, hogy egykor szexuális zaklatták /molesztálták őt). De szó sincs cukormázról vagy hatásvadászatról: a film komolyan áll a témájához, kifinomultan vezeti le a fő karakter magánnyomozását, akit Laura Dern remek aprólékossággal tölt meg érzülettel.


Az egyetemi tanár Jennifer keze ügyébe kerül egy régi sulis levele, ami arra ösztökéli, hogy előássa múltjának egy homályos fejezetét. Lassan ráébred, hogy készakarva temette el emlékét arról, amint egy általa bálványozott nő és az élettársa csúnyán kihasználták őt 13 évesen. 


Imádtam sztorinak a folyamatosságát, hogy mennyire ügyesen alapozzák meg Jennifer hozzáállásának változását. Viszonylag gyakran találni olyan drámát vagy családi filmet arról, hogy egy átlagember kilép a komfortzónájából, hogy feltárjon valami kellemetlen titkot a múltjával kapcsolatban. De ilyen éretten nem sokuk kommunikálja le, mennyi önvizsgálattal jár ez, és hogy korántsem mindenki hajlandó ennyire áttúrni a lelki szennyesét. Ügyesen rendezett és tanulságos.



3.
Képtalálat a következőre: „blog upgrade poster film 2018”

Újraindítás


Most jön a másik sci-fi-horror a tavalyi termésből, ami pozitív csalódás volt nekem. Okos forgatókönyv, érdekes tudományos-fikciós ötletek, csavaros nyomozás, rideg atmoszféra, szokatlan, de indokolt stílus az akciójelenetek beállításában. Egy olyan filmvégi leleplezéssel megkoronázva, ami vetekszik A hatodik érzék nagy végső sztoricsavarjával.

Grey-t, a technofób autószerelőt egy ismeretlen valaki egyetlen éjszaka alatt tönkreteszi, elrabolva őt és feleségét, utóbbit meggyilkoltatva, őt magát pedig lebéníttatva. És mikor egy műtét során egy második agyként működő mozgatóchip-et kap a gerincébe, kiderül, hogy a chip önálló gépi tudattal bír, így Grey többé nem ura az életének, de még a saját bosszúhadjáratának sem.

Leigh Whannell nevét legtöbbször az első Fűrészhez köti a filmes köztudat, de előttem ezzel az alkotással bizonyította be a tehetségét. Nemcsak rettegésérzetet tudott itt átadni nekem, de el is tudott gondolkodtatni, és e kettő egymást segítve emeli a filmet 2018 legjobbja közé.


2.
Képtalálat a következőre: „"örök tél" poszter”
Örök tél


Ahhoz képest, hogy már kiütést kapok a II. világháború témakörétől, egyes magyar kezek, mint Szász Attila és Köbli Norbert még mindig találtak benne olyan eldugott sarkokat, ahonnét egy átélhető, komoly dráma anyaga összeszedegethető. Az Örök tél nem éri be a nyomasztó témájával, nem a munkatábor külsőségeivel és csöpögős szenvedésmaratonnal csikar ki reakciót a nézőből, hanem azzal, ami az ott élő főszereplő fejében változik meg.

1944 végén egy magyarországi faluból robotmunkára hurcolnak egy csomó nőt a Szovjetunióba. A családos Irén is így kerül a külvilágtól elzárt létesítménybe, ahol egy helyi tiszt, Rajmund megmutatja neki, hogyan élje túl a keserves ittlétet. Kényszerű magányukban viszony jön létre a két múltját feladott ember között.


Amit a legjobban dicsérek az Örök télben, hogy képes megfogni az átlagember mentalitását és értékrendjét, láttatni annak változását szélsőséges elszigeteltségben - mindenféle látványtrükk nélkül. Elgondolkodtatott a dilemma, amivel Irén a rabság alatt, majd évekkel később utána szembesült. Mennyire maradsz ember, ha meg kell fosztanod magad épp az emberségtől, a reménytől, a kötődés képességétől? És ha a rabság végén választanod kell a hajdani, elszakadt életed és az új kötelék között, melyiket ítéled fontosabbnak, hogy folytathasd?



1.
Képtalálat a következőre: „blog "leave no trace" 2018 poster”
Ne hagyj nyomot!


Meg is érkeztünk: 2018-nak az a filmje, ami a legnagyobb értéket képviseli a szememben, és ami emberként a legjobban megérintett. Hiába ráérős tempójú, hiába lehet bőven ismerős az alapszituáció - kint az erdőben élni, távol a mai társadalom megkötéseitől -, sose ferdít, sose démonizál. Soha nem próbálja bagatellizálni vagy klisékkel körülírni a két főszereplő nehézségeit, problémájuk természetét.  

A veterán Will-t és tinédzser lányát, Tomot kitessékelik a hatóságok a parkbéli szállásukról. És bár igyekeznek hasonló körülményeket biztosítani nekik, az alkalmazkodás önmagában tehernek bizonyul számukra, és megérleli, hogy ismét kitörjenek a "modern élet" sémájából. Kitörni, de hova...?

Tökéletesen érezteti Debra Granik a "civilizált élet" terheitől szabadulás lelki igényét, ami Ben Foster és Thomasin McKenzie karakterét belülről hajtja. Tudnak alkalmazkodni, tudják, milyen életet akarnak, de hogy ez pontosan hol, hogyan ölt testet, abban csak a megérzésük adhat támpontot. Az apa lánya pedig az egyik legkifinomultabb, legészrevétlenebb jellemgyarapodáson megy keresztül, amit az elmúlt pár évben szerencsém volt látni. A Ne hagyj nyomot! bármelyik korosztálynak ajánlható, és nálam simán 2018 legjobb produkciója. 


Ők lettek volna tehát az "elit": legközelebb közzéteszem, kik voltak az én olvasatomban a "sereghajtók" a tavalyi esztendő palettájáról.