A legnagyobb hírverést kapott produkciók majdnem mindegyike meg sem próbált hatni az igényesebb nézők intelligenciájára, csak zsebből kirántható klisék és CGI elegyeként mutogatta magát minél nagyobb (minél leszállítottabb igényű) közönségnek - gondolok itt főleg az Avatar - A víz útjára, melyet a James Cameron-féle szerzői ego ne-továbbjának láttam, és halálra untam magam alatta.
Az alábbi öt film viszont egész más kaliber. Ezek már valódi szemetek, amikre még képileg ránézni is majdhogynem betegítő. Amiket csak azért kotortam elő az emlékezetemből így '23 februárjában, hogy óva intsem tőle a pár emberkét, aki még nem látta, de tervezte volna a megnézésüket.
5.
355
Hollywood elmebeteg divatja az utóbbi években, hogy az öntudatában "felébredt" ("woke") nő sztereotípiája mögött sekélyes férfigyűlölködést és érzéketlen, sematikus nőalakot gyártson futószalagon - leghírhedtebb közülük máig a The Last Jedi Holdo-ja.
A 355 egy Charlie Angyalai-típusú akciófilm, ami a kémfilmek leggyengébb pontjait egy INNA-zeneklip kinézetébe oltva röpíti a képünkbe. Ugyanaz a kémfilm-zsánernek, mint a Birds of Prey a képregény-moziknak: röhejes, akaratlan paródiája a tökös női akciózásnak. Történet nulla, bűnügy Marvel-t megszégyenítően megalomán, karakterek hamisan hősködő divatbabák, mélység és személyiség, sőt igazi csapatdinamika nélkül.
4.
Lélekpark
Mi ez a trend újabban az erdei állattokká átváltozósdival? Előbb Előbb Amerikából, most pedig itthonról keveredett elém film, ami ezzel a motívummal, misztikus film-köntösbe csomagolva próbál mélynek és allegorikusnak látszani, miközben egy Deák-bankjegy büdzséjéből értelmesebb anyag forgatható le. (amaz a másik film is előkerül majd a listán).
Pesten Vera, a cinikus ifjú rendőrnő egy idős, depressziós társat kap maga mellé Laci személyében. Ketten kell, hogy kivizsgáljanak egy roppant különös ügyet: egy meztelen férfi kerül elő az állatkerti krokodilok között, zavartan és emlékezetkieséssel. Nem sokra jutnak, ám mint kiderül, nem egyedi esetről van szó....
Horváth Illés és Odegnál Róbert kreatív szerelemgyereke ez a 80 perces szekérdöcögés. A nyomozópáros alakítását a szomszéd kutyák lekörözik, a bűnügy felfejtése unalom a négyzetköbön, a megoldása pedig akkora agyhalál, amihez foghatót hazai produkcióban még talán nem is láttam! Röhögve lehet behalni rajta, ha neked is italproblémáid vannak, mint a főhősnek. Ennyi jót tudok mondani a Lélekparkról.
3.
Tűzgyújtó (2022)
Charlie McGee az egyik legismertebb Stephen King regényalak, aki már negyven éves debütje után remake-et is kapott. És ritka gyatrát.
Az elmúlt évek egyik legutálatraméltóbb faterfigurája mellett a film lepusztultsága, sehová se vezető története is zavaró volt. Charlie jött, lángokat látott és győzött: a világ-bénái gonoszok még segítenek is a lánynak, hogy az apai anti-nevelése folytán elnyomott erejét kiengedhesse magából, tombolhasson egy sort, majd a Tesco-gazdaságos Magua eltűnjön vele az éjszakába.
Folytatás szinte garantáltan kizárt. Következőt!
2.
Ők (Men) [Férfiak] {Patriarchák}
Művészieskedő woke thriller a Men. Imád általánosítani, kirándulni, terjengeni, de narratív fronton semmiközeli. Garland író-rendező kényelmesen elszimbolizálgat, rabolva az időnket és őszintén szólva sértve is az önérzetünket.
Harper, akinek tetű férje épp kinyiffant, vidékre megy kikapcsolódni, de egy kopasz pucér férfi riogatja őt a környéken. Hogy heverje így ki a lelki traumáját?
Állejtős, mennyire nem veszi észre a film teremtője, hogy művének nincs működő tartópillér. A táj képeivel és az öncélú ál-misztikummal egy ótvar primitív mentalitást hirdet. „minden férfi szörny, nélkülük a világ jobb hely lenne.” Propagandafilm ez, nem művészfilm, és most már alapból gyanús, ha olyan filmvéleményező site-ok, mint az IGN vagy Rotten Tomatoes áradozik a hasonszőrű alkotásokról.
1.
Nem leszel egyedül
Na itt voltam nagyon közel, hogy összetörjek valamit egy új film nézése közben! Fesztiválon mutatták-e be vagy sem, innéttől kezdve nem érdekel: a Nem leszel egyedül az egyik legtaszítóbb, legprimitívebb hulladék, ami a 20-as években eddig produkáltak, akármilyen szimbolikát magyaráznak rá korrupt bérkritikusok.
A 19. századi Makedóniában egy nő alkut köt az úgynevezett Farkasölő boszorkánnyal: maga mellé veheti a gyerekét, Nevenát 16 évesen. Nem sokkal az adoptálás után viszont magára hagyja a tinit, alakváltóként, mások alakját felöltve kezdi felfedezni az életet az emberek között.
Simán lehetett volna jó történetet itt összerakni arról, ahogy egy kitaszított lány kitapasztalja az életet, az emberi "civilizáció" békésebb és kegyetlenebb arcát. Ehelyett egy iszonyatosan untató, értelmi koldus, érzelmileg ráakaszkodó, öncélúan negatív kiérzésű kínszenvedés az egész.
A főszereplő valójában nem tanul vagy fejlődik, hanem csak ide-oda lökdösődik a sors és az azt megtestesítő démonboszi játékszereként. Mindenki más csak földkinövés: az emberábrázolás ebben a filmben a világ összes valaha létezett diktatúrájának megtestesült álma, hogy ilyen szürke, 0 személyiségű, "dolgos" parasztrabszolgák legyünk egész életünkön át. Nem lepne meg, ha ez lett volna a készítők be nem vallott szándéka, hogy ezt üzenjék a filmmel.
Most, hogy kivittük a szemetet, reménykedhetünk, hogy 2023 már nagyobb szellemi felélénkülést engedélyez majd filmek terén a tavalyi évhez képest.
