Feleannyi filmről se írtam kritikát, mint amit láttam, de egy dolog biztos: eddig a 2020-as évek össz-színvonala ha megüti egy 2010-es átlagév pozitív toplistáját. Már '23 februárját írjuk, így kicsit megkésve, de prezentálom azt az öt filmet tavalyról, melyeket bátran ajánlani merek.
5.
Nem
Tudom, hogy Jordan Peele-t (Tűnj el!, Mi) divat a horror új virtuózának hívni, de engem csak most, harmadik rendezésével sikerült elismerésre bírnia. Érzem én, hogy ez az ember szereti a történetcsavarokból fakadó rettenetet, de ugyanez M. Night Shyamalan-ra is igaz volt, és neki évtizedekkel nagyobb munkásság után is csak 1 filmje tetszett.
Egy kaliforniai lótenyésztő család különös anomáliát tapasztal a területükön. A testvérpár OJ és Em lassan rájönnek, hogy egy gyilkos UFO ólálkodik a környéken, amit ember vagy állat nem tud megfékezni, sőt elmenekülni se nagyon tud előle.
Nagyon hangulatos, kellőképp kiszámíthatatlan, érdekes. A szereplők kedvelhetők, a téma komoly, a feszültség tétje tapintható, a rejtély megoldása és kezelése is értelmes. Daniel Kaluuya és Keke Palmer elérték, hogy ezután kifejezetten figyeljem, ha újabb filmben fölbukkannak.
4.
Elvis
( Jó csicsás egy poszter... )
Zenészikonokról szóló biopikek nyerő húzásnak számítanak, és díjnyerés szempontjából is alkalmasak. Az Elvis nagyon lekötött: úszik a stílusban, szó szerint hajszolja azt a transzcendens ihletet, amit "A Király" is igyekezett átélni és átadni muzsikájával.
Gratulálok Austin Butler-nek az Arany Glóbuszhoz: az ő Elvis Aaron-ja a legjobb zenészkarakter-alakítás Rami Malek Freddy Mercury-je óta! Érdekelt ennek a fiatalembernek a sorsa, a gondolkodása, és összetűzései. Szembement a faji szegregációval, de igazi nemezisének saját simlis menedzsere, Tom Hanks Tom Parkere bizonyult. Dupla Tomi.
3.
A szervezet (The Outfit)
Quentin Tarantino aranykora már a háta mögött van, de örülök, hogy a szelleme még inspirál egyeseket, hogy valódi dráma-thrillereket készítsenek CGI-ömlengés nélkül.
Graham Moore The Outfit-je egy szabászüzletben történt bűnrejtély sztorija az 50-es évek Chicago-jából. Leonard a modor és precizitás mintaképe, most viszont kénytelen egy egyre szövevényesebb ügy statisztájává válni. És ahogy lassan kiderül: sokkal ravaszabb, mint bárki a környezetében sejtette.
Gyönyörű az elegáns díszletek, jelmezek és alakítások adta gengszteratmoszféra. Az érdekes ki-ver-át kit kalamajka közepette a szereplők viszonyváltozásai és a háttérben bújó üzelmek rejtélye bevon. Mark Rylance nagyszerű a filmben, de amúgy mindenki megállja a neki szánt cselekményposzton a helyét. Aki már unja az Avatar-Marvel-stb. látványorgiákat, mindenképp tegyen vele próbát!
2.
The Batman
Teleírtam már vele kb. a fél Internetet azzal, hogy Batman-rajongó vagyok. Christopher Nolan trilógiája, valamint pár animációs nagyfilm is újra meg újra frissítette lelkesedésemet a Köpenyes Keresztes iránt. Élő-akciós kiadásban viszont kerek 10 évig nem akadt ilyen, míg rá nem szántam a 3 órát Matt Reeves munkájára.
Bruce Wayne Gothan leggazdagabb, de legmagányosabb, sőt legmegkeseredettebb fiatalembere, aki frusztrációit néha egy denevérre hasonlító testpáncélban éli ki a sötét utcák bűnözőin. Ám egy másik maszkos önbíráskodó, Rébusz sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét: a város korrupt tisztviselőit kezdi levadászni, és az ő múltjukban feltárt mocsok bizony a Wayne-családot is szervesen érinti.
Két dologban viszi ez a verzió a prímet a live-action verziók közül eddig:
1.) Minden korábbinál részletesebbé teszi Thomas Wayne kapcsolódását a gotham-i alvilággal,
2.) Minden korábbinál menthetetlenebb állapotúra rajzolja meg Gotham City-t.
Elsőosztályú alakítások Robert Pattinson-tól kezdve Zoey Kravez-en át a Pingvin játszó Colin Farell-ig. A film ugyan Batman nyomozói tehetségét próbálta jobban kiemelni, de nekem inkább a nyerssége fogott meg. Chris Nolan-nel szemben Reeves csapdába ejti Bruce-t - fizikailag és mentálisan is - a nyomor városának határain belül, még földhözragadtabbá téve harci képességei és techno-kütyüi eredetét. Várom a 2025-ös folytatást, de egy komoly kikötéssel: NE, LEGYEN, BENNE, TUCATODSZORRA, IS, JOKER!
1.
Top Gun 2. - Maverick
Látatlanba semmi észérvet nem tudtam volna felhozni amellett, hogy ez a film jó lesz. Két generáció telt el az első rész óta, amit személy szerint patrióta ömlengésnek tartok. Hihetetlen, de egy filmet se tudnék megnevezni, ami ennyire jó érzéssel töltött el tavalyról, mint Tom Cruise nosztalgia-jet-gépe.
Maverick már rég admirális lehetne, ha akarna, de sose lett a karrier rabja. Kiképzőnek osztják be a legújabb külföldi bevetésre szánt csapat titánjaihoz, és ez bizony többet követel a tudásnál vagy a bírásnál: igazi csapattá kell válniuk, függetlenül a jogos ellenérzésektől.
Azontúl, mennyire nem látni a kort Cruise-on, és hogy akció-mutatványok terén lepetézik az ember, hogy hatvanévesen miket bevállal, a Top Gun Maverick a kortalanság filmje. Elmossa a határt bennünk arról, hogy hány évestől hány éves korig lehetünk elvileg fiatalosak, örülhetünk teljes erőből az életnek.
Ugyan a történet is állóképes, de az akcióközelik a levegőben viszik a prímet: szinte Dragon Ball Z szinten viszik a határokig a katonák teljesítő-képességét. Ez a film visszaadott valamennyit abból a bizakodásból a világ és az élet felé, amit az elmúlt években a valóság igencsak sárba tiport - gondolom, nemcsak nekem. És mivel ekkora hatást egy film se tett rám, most érzelmi alapon írom: a Top Gun Maverick, egy nyálas 80-as évekbeli reklámdráma kései folytatása az a film, ami a legtöbbet adta nekem 2022 filmterméséből.
Most pedig következhet majd a skála túlfele: az 5 legnagyobb celluloid bélsár, amivel összeakadtam a 2022-es évből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése