Top-5 legrosszabb film 2020-ból

 

Öt film, ami nem lett volna szabad így megcsinálni. Öt produkció a pandémia évéből, ami képes az ember egész napját besavanyítani, ha hagyja. Öt gyártmány a szórakoztatóiparból, amiben nem egyszerűen nem működött gyakorlatilag semmi, de az összhatás szabályos tortúrával ért fel a számomra. 

5.

A vágyak szigete

Amikor egy filmet misztikus thriller helyett szoftpornónak kellett volna megcsinálni. A vágyak szigete szánalmas szereposztást, fárasztó és túlmisztifikált dialógust, hatökör karaktereket és kontár történetet pakol az idegeinkre egy turisztikai célpont szigetről, ahol a vakációzók rejtett vágya beteljesedhet. Csak a szigetnek megvan az a sajátos vonása, hogy félreterelje a kiválasztott álomképet. 

 

Csődtömeg alkotás ez: amikor rémisztő próbál lenni, olyankor unalmas, amikor meg drámai, nevetséges. Egy csomó rasszista-szexista sztereotípia téblábolása és időnkénti ökörködése teszi ki a nagy részét, a zárásnak semmi értelme, a szartortán a meggy pedig Michael Peña volt, mint hófehér öltönyös lelki guru. 

4.

Dolittle

Robert Downey Jr. elkaszált próbálkozása, hogy kitörjön a Vasember-skatulyából. Egy üres, pehelysúlyú kalandtúra, amiben semminek nincs nyomatéka és senkinek sincs jelenléte. 

Bugyuták a poénok, nem szimpatikusak a szereplői, és fárasztóan semmilyen a történet a brit királynő mérgezésére keresett gyógynövényről, amihez a világ túlfelére kell hajózni Dr. Dolittle-nek, kisinasának, meg egy csomó beszélő állatnak. Némelyik tájkép talán szépen néz ki, meg esetleg egy-két véletlenül betalált beszólás egy állatpáciens részéről, de ez a legtöbb pozitívum, ami össze lehet rá kaparászni. 

 

3.

Még mindig hiszek

Úristen, de elegem van már az efféle ifjúsági romantikus filmekből! A Még mindig hiszek az a kategória, ahol az érzelgősséget már szappanopera-szintig fokozzák, és sose engedik komolyabb jelentést növeszteni. 

A főszereplő párocska, Jeremy Camp és Melissa tényleg semmilyen, szépelgő fiatal, akiknek nincs kémiája; nem kiforratlanok vagy "tapasztalatlanok", hanem konkrétan egy megjegyezhető vonásuk sincs, a kapcsolatuk is teljesen hamis, csak a szenvelgés és a klisé betegségpropaganda marad meg utána. Ráadásul ezek a hittanóra-szerű bölcselkedések mintha bűntudatot próbálnának kelteni a nézőben: ha nem hat meg a halálos rákkal kezelt lány esete a zenebuzi szépfiúval, akkor csak érzéketlen lehetsz! 

Hát nem; tudok elnéző lenni, de ez egy nyáltócsa.

2.

2067.

Sci-fi-k szégyene a 2067. Ez az ausztrál poszt-apokaliptikus "műremek", amit nem is értem, hogy nem az Asylum vitt filmre. Ugye a dátum a cím: növényi élet nuku, levegő nuku, civilizáció nuku, DE! Van 1 rozoga város rozoga mesterséges levegővel, és 1 szem időgéppel, ami révén az Anakin Skywalker-klón hőssuhanc a jövőbe mehet mintát gyűjteni - bármi is legyen ott.

Oké: a casting még A vágyak szigetét is alulmúlja, egy hihető alakítás nincs benne. A dráma nemcsak hamis, de a fő szál gyanánt szőtt apa-fia kapocs olyan visszataszítóan kétszínű benne, hogy kedvem lett volna mind a fater, mint a fiát felpofozni! Milyen szadista gennyláda vájat olyan sebbel egy gépet a kisfia csuklójába egy életre, mintha baltával eret vágtak volna rajta?!

 

A világmentő terv meg; hohó! Mintha kiscserkészek ötlötték volna ki a tábortűznél, ahogy a fő céges gonosz szabotázsát is. 

1.

A hívás

Minthogy a legjobb top-5-ös listám élére egy horrorfilm került, stílszerű, ha az antitézis-lista legalján is az kerül. A hívás egy utolsó borzadály: újrahasznosít kliséhalmokat és Tobin Bell-t a Fűrész-ből, hogy egy tökéletesen létjog nélküli zsebhorrort csiholjon belőlük. 

Három csínytevő az új 4. haverjukkal kiegészülve megfélemlítenek egy idős nénit, aki aztán halálakor végrendeletébe rakja őket: pénzjutalomért játszanak a férje felügyeletével egy kis perverz túlvilági játékot! Csak egy hívás kell hozzá...

Itt aztán minden megvolt, ami az idő meggyilkolásához kell: égetnivaló forgatókönyv, nulla karakterek, semmi valós feszültség, sőt semmi befejezés, csak a végtelen, taszító hullaszag. Ettől érdektelenebb, a figyelmet ilyen hatékonyan lelohasztó horrorroncsot rég éltem meg: végig azt várja tőlem, hogy figyeljek a 4 fiatal sorsára - főleg a csapat lánytagjáéra -, miközben erején felül kerül ki minden emberi, logikus, érdekes vagy fajsúlyos mozzanatot. Míg a lista többi filmje legalább egy-egy meghatározó érzéssel hagytak bosszankodnom (röhejes, sekélyes, nyálas, banális), addig A hívás egy béna lassú méreg volt az elmémnek és a lelkemnek, kiérdemelve, hogy megelőzze mindegyik "versenytársát".

 

Ezzel leróttam adósságomat 2020. legjobb után a legrosszabb művei felé is: ezek voltak a legnegatívabb filmes tapasztalásaim a tavalyi kínálatból. Nálatok melyek voltak ezek, és milyen módon? 

 

Top-5 legjobb film 2020-ból

 

A század (eddigi) legpocsékabb évével a hátunk mögött "csodának" tűnik, hogy egyáltalán össze tudtam kaparni egy pozitív Top-5-ös listát: a tagok nagyobbik felére az utolsó hónapban bukkantam csak rá, és a világkarantén januárban sem enyhült, tehát "normális élet" elnapolva. Nem lepne meg, ha már minden huszadik 2021-es film tavalyról lett volna átcsúsztatva; remélem, a jól sikerülteket nem fogják páni utómunkálatokkal elbarmolni a stúdiók. 

Tessék akkor: az 5 film, melyet az év legpozitívabb vívmányának tartok:

 

5.

Tenet

Christopher Nolan sci-fi-James-Bond-ja: hosszúságát elsöpri a dinamikus rendezés és a tisztes agymunkát megkövetelő történet. Érdekfeszítők benne az ötletek az idő-visszafordító technológiáról, ami térben behatárolható, alkalmazható kis és nagy tárgyakra, vagy akár az egész planétára. 

Egy titkos ügynök új munkahelyén, az időinverzióra szakosodott Tenet-nél tudja meg, hogy egy Sator nevű fegyverárus ezzel a technológiával üzletel, és a felesége segítségével próbál a közelébe férkőzni.

Nolan maga mondta egy interjúban, hogy a kémfilmek kliséit akarja feje tetejére állítani, ötvözve az időutazás egy újszerű változatával. Akció-kémfilmként a Tenet abszolút lekötött, pedig abszolút nem voltam sose Bond-fan. A színészi játék príma, bár a típusszereplők úgy beolvadnak a dolgok sodrásába, amitől személytelennek tűnhet egyesek számára a mozi. 

 

4.

Társadalmi dilemma

Egy nagy felkiáltójel a közösségi média kétarcúságáról, és tudatos használatát igyekszik a fejünkbe vésni. Információértéke volt számomra annak, amit összegzett a nagy szoc. médiák (Facebook, Twitter, stb.) önfejlesztő algoritmusairól, de el is gondolkodtatott róla, ahogy én, vagy az ismerőseim használ(hat)ják ezeket a honlapokat nap mint nap, életünk egy jelentékeny részét kitéve. 

Dokumentumfilmként kicsit szikár és egyoldalú, de amit elővesz a témáról, logikusan taglalja, és többnyire okosan is illusztrálja. A fiktív átvezetők egy átlagcsaládról egyszerű példázatok rá, mi miatt lehet valaki "függő", a bennfentes interjúalanyok pedig egy szemináriumhoz hasonló stílusban üzennek nekünk - nyilván, hogy így minél többeket tudjanak megszólítani. És az általuk felügyelt/fejlesztett honlapok is ilyenek: minél többek figyelmére/érdeklődésére igyekeznek rászabni magukat. Ez - legalábbis én úgy vélem - szándékos irónia lehet Jeff Orlowski rendezőtől, további nyomatékot adva a film üzenetének. 

 

3.

Fatman

Mel Gibson visszatért! Az én radaromon legalábbis a Fatman kiégett-melós télapójával tűnt ki a legjobban. Ezt tenné a való életben egy idős krapekkal, ha azt űzné, mint a Mikulás: tonnányi ajándékot gyártat munkásaival, majd ki tudja, hány helyre kell őket időre kiszállítania, de a nap végén az egész ünnepből csak a vesződés és a kiadások maradnak. 

Friss és vad elgondolás, ami valahogy mégis működik: épp mikor Chris Cringle hanyatló gyárába betársul egy időre a hadsereg, egy sértett kamasz szarzsák a kedvenc orgyilkosát küldi el a fejéért - vagy legalábbis a szakálláért. 

Telitalálat volt nekem a film morbid humora: a groteszkül depis hangulat ellenére Chris-nek, sőt véreskezű nemezisének is bőven vannak mókás pillanatai. Ugyanakkor aki nem akar 1 óra hosszat várni kettejük párbajára, annak gondja lehet a Fatman-nel: a film nagyobbrészt laza illúziótiprás egy mítosz körül, ami beismerten már rég csak a drága ajándékokról szól. Inkább realista dramady, mint Rambós vagy Machetés fegyverőrület - bár a vége felé már bőven folyik a vér. 

"A Kövér Ember szeme rajtad, kölyök."

 

2.

Mank

David Fincher se idegen a pozitív toplistáktól: A Mank-ban a Citizen Kane szkript-írójának bőrében barangol egyet a 30-as évek Hollywood-jában, szellemes könnyedséggel, de hidegzuhany realitásérzékkel. 

A legbüdösebb cigit lepipálja a bűz, ami az egész ipart belengi itt: naponta landolnak milliók a kukában, miközben a válság tömegeket száműz az utcára. Sztárként befutni annyi, mint árucikk-ké válni, és a filmcégek mindig készek kicsit megnyalni a politika seggét manipulatív anyagokkal.

A biztonság kedvéért kétszer futottam neki, de a Mank világa sikeresen megfogott, a fekete-fehér képvilág kicsit se fogta vissza a mű ütemét vagy a párbeszédeket. A színészi játék benne fantasztikus volt, minden kisebb-nagyobb szereplő szívből játszott, még a negatív figurák is illusztrisan nagystílűek benne. Ha Oscar-Golden-Globe-berkekben még mindig preferálják az életrajzi drámákat, akkor Gary Oldman jelölése betonbiztos. 

 

1.

Possessor 
Uncut

A semmiből sasszézott be utolsó percben ez az elborult horror-mestermű, amelyről év közben nem is hallottam, mintha a mozivilág hibernációja feledésre akarta volna ítélni. Nagyon is jó értelemben rázott ki tőle a hideg: a Mandy drogos-lázálmos látványképei (+Andrea Riseborough kísértetszerű alakja) szervesen összefonva az Upgrade rémálom-szitujával, hogy egy techno-cég egy átlagpolgárt simán hús-vér géppé konvertálhat, ha érdeke úgy kívánja. 

Tudom, rengeteg más példa is kínálkozik a témára (Mátrix, Equillibrium, stb.), de a fenti kettő ugrik be nekem elsőre róla. 

Az orgyilkos Tasya Vos egy csúcseljárással bárki testét-agyát megszállhatja és bárkit likvidálhat a testükbe - még akár a szintén megölendő alany szeretteit is. Ám a legújabb gyilkoltatásba hiba csúszik: mikor megbomlik uralma a kiszemelt áldozat elméje fölött, ő és Vos is egy mentális viharban rekednek. Amelyik éntudat előbb szerzi vissza az uralmat a közös elméjük fölött, az vethet véget az egésznek...

  

Brutális testi és szürreális lelki hentesmunkát kínál egyszerre a Possessor Uncut (minek kell máig külön "vágatlan" és vagdosott verzió egy filmből, ami eleve direkt a felnőtteket célozza??). A létező legszadistább koncepciók egyikét szinte tökélyre csiszolja; hihetően irgalmatlan jelenkép, ahol a szabad akarat legelemibb feltételeitől is meg lehet fosztani bárkit. És ha netán sikerül is valahogy visszaküszködnie magát a felszínre a leigázott éntudatunknak, az már egy pillanatnyi csoda (rendszerhiba).

Ennyi lett volna a top-5-ös listám 2020. (általam) legjobbnak talált filmalkotásaiból. Ellentétpárját, a Top-5 legrosszabb film listáját is rövidesen közzéteszem, és adja az ég, hogy a bővített kínálat révén idén év végén sokkal több remek film közül válogathassunk majd!