Top-5 legrosszabb film 2020-ból

 

Öt film, ami nem lett volna szabad így megcsinálni. Öt produkció a pandémia évéből, ami képes az ember egész napját besavanyítani, ha hagyja. Öt gyártmány a szórakoztatóiparból, amiben nem egyszerűen nem működött gyakorlatilag semmi, de az összhatás szabályos tortúrával ért fel a számomra. 

5.

A vágyak szigete

Amikor egy filmet misztikus thriller helyett szoftpornónak kellett volna megcsinálni. A vágyak szigete szánalmas szereposztást, fárasztó és túlmisztifikált dialógust, hatökör karaktereket és kontár történetet pakol az idegeinkre egy turisztikai célpont szigetről, ahol a vakációzók rejtett vágya beteljesedhet. Csak a szigetnek megvan az a sajátos vonása, hogy félreterelje a kiválasztott álomképet. 

 

Csődtömeg alkotás ez: amikor rémisztő próbál lenni, olyankor unalmas, amikor meg drámai, nevetséges. Egy csomó rasszista-szexista sztereotípia téblábolása és időnkénti ökörködése teszi ki a nagy részét, a zárásnak semmi értelme, a szartortán a meggy pedig Michael Peña volt, mint hófehér öltönyös lelki guru. 

4.

Dolittle

Robert Downey Jr. elkaszált próbálkozása, hogy kitörjön a Vasember-skatulyából. Egy üres, pehelysúlyú kalandtúra, amiben semminek nincs nyomatéka és senkinek sincs jelenléte. 

Bugyuták a poénok, nem szimpatikusak a szereplői, és fárasztóan semmilyen a történet a brit királynő mérgezésére keresett gyógynövényről, amihez a világ túlfelére kell hajózni Dr. Dolittle-nek, kisinasának, meg egy csomó beszélő állatnak. Némelyik tájkép talán szépen néz ki, meg esetleg egy-két véletlenül betalált beszólás egy állatpáciens részéről, de ez a legtöbb pozitívum, ami össze lehet rá kaparászni. 

 

3.

Még mindig hiszek

Úristen, de elegem van már az efféle ifjúsági romantikus filmekből! A Még mindig hiszek az a kategória, ahol az érzelgősséget már szappanopera-szintig fokozzák, és sose engedik komolyabb jelentést növeszteni. 

A főszereplő párocska, Jeremy Camp és Melissa tényleg semmilyen, szépelgő fiatal, akiknek nincs kémiája; nem kiforratlanok vagy "tapasztalatlanok", hanem konkrétan egy megjegyezhető vonásuk sincs, a kapcsolatuk is teljesen hamis, csak a szenvelgés és a klisé betegségpropaganda marad meg utána. Ráadásul ezek a hittanóra-szerű bölcselkedések mintha bűntudatot próbálnának kelteni a nézőben: ha nem hat meg a halálos rákkal kezelt lány esete a zenebuzi szépfiúval, akkor csak érzéketlen lehetsz! 

Hát nem; tudok elnéző lenni, de ez egy nyáltócsa.

2.

2067.

Sci-fi-k szégyene a 2067. Ez az ausztrál poszt-apokaliptikus "műremek", amit nem is értem, hogy nem az Asylum vitt filmre. Ugye a dátum a cím: növényi élet nuku, levegő nuku, civilizáció nuku, DE! Van 1 rozoga város rozoga mesterséges levegővel, és 1 szem időgéppel, ami révén az Anakin Skywalker-klón hőssuhanc a jövőbe mehet mintát gyűjteni - bármi is legyen ott.

Oké: a casting még A vágyak szigetét is alulmúlja, egy hihető alakítás nincs benne. A dráma nemcsak hamis, de a fő szál gyanánt szőtt apa-fia kapocs olyan visszataszítóan kétszínű benne, hogy kedvem lett volna mind a fater, mint a fiát felpofozni! Milyen szadista gennyláda vájat olyan sebbel egy gépet a kisfia csuklójába egy életre, mintha baltával eret vágtak volna rajta?!

 

A világmentő terv meg; hohó! Mintha kiscserkészek ötlötték volna ki a tábortűznél, ahogy a fő céges gonosz szabotázsát is. 

1.

A hívás

Minthogy a legjobb top-5-ös listám élére egy horrorfilm került, stílszerű, ha az antitézis-lista legalján is az kerül. A hívás egy utolsó borzadály: újrahasznosít kliséhalmokat és Tobin Bell-t a Fűrész-ből, hogy egy tökéletesen létjog nélküli zsebhorrort csiholjon belőlük. 

Három csínytevő az új 4. haverjukkal kiegészülve megfélemlítenek egy idős nénit, aki aztán halálakor végrendeletébe rakja őket: pénzjutalomért játszanak a férje felügyeletével egy kis perverz túlvilági játékot! Csak egy hívás kell hozzá...

Itt aztán minden megvolt, ami az idő meggyilkolásához kell: égetnivaló forgatókönyv, nulla karakterek, semmi valós feszültség, sőt semmi befejezés, csak a végtelen, taszító hullaszag. Ettől érdektelenebb, a figyelmet ilyen hatékonyan lelohasztó horrorroncsot rég éltem meg: végig azt várja tőlem, hogy figyeljek a 4 fiatal sorsára - főleg a csapat lánytagjáéra -, miközben erején felül kerül ki minden emberi, logikus, érdekes vagy fajsúlyos mozzanatot. Míg a lista többi filmje legalább egy-egy meghatározó érzéssel hagytak bosszankodnom (röhejes, sekélyes, nyálas, banális), addig A hívás egy béna lassú méreg volt az elmémnek és a lelkemnek, kiérdemelve, hogy megelőzze mindegyik "versenytársát".

 

Ezzel leróttam adósságomat 2020. legjobb után a legrosszabb művei felé is: ezek voltak a legnegatívabb filmes tapasztalásaim a tavalyi kínálatból. Nálatok melyek voltak ezek, és milyen módon?